A naturalizmus egy filozófiai irányzat és világnézet, amely szerint egy, természetes világunk van, és mi magunk, illetve minden, amit megfigyelünk, ennek része. Ez azt is jelenti, hogy nem létezik semmilyen a világunkra hatással lévő természetfeletti lény, erő vagy bármilyen természetfeletti dolog, vagyis minden jelenség oka és magyarázata természetes, amit elsősorban a tudomány segítségével ismerhetünk meg.

Bevezetés

A naturalizmus, mint fogalom, a 20. században született meg, de története egészen az ókorig nyúlik vissza. A rovat bevezeti az olvasót a filozófia alapjaiba, ismerteti annak történetét, és megpróbál képet adni a naturalista világnézetről.

Filozófia

A naturalizmus korántsem egysíkú filozófia, több irányzatot és megközelítést is takar. A Filozófia rovat foglalkozik a naturalizmus mélyebb filozófiai megalapozásával és segít eligazodni a naturalista irányzatok között. Olvasásához filozófiai előképzettség nem, de affinitás és a naturalizmus alapszintű ismerete javasolt.

Világnézet és életfilozófia

A naturalisztikus világkép távolról sem jelenti azt, hogy cél nélkül és minket a hétköznapokban segítő életfilozófia nélkül kellene élnünk. A hitre épülő vallásos világnézetekkel szemben számos teljes értékű alternatíva létezik, melyek ráadásul azzal a szimpatikus tulajdonsággal is rendelkeznek, hogy nem zárják ki egymást. Ezek számbavételére vállalkozik a Világnézet és Életfilozófia rovat.