A naturalizmus azon filozófiai irányzatok összefoglaló neve, melyek szerint a természetes világunk a teljes valóság. A természettudományok módszertani naturalisták abban az értelemben, hogy a fizikai jelenségek hátterében mindig természetes okokat keresnek (és azokat is találtak minden esetben). A modern filozófiai naturalizmus ebből kiindulva és továbblépve azt a metafizikai állítást fogalmazza meg, hogy a természetes világunk zárt az ok-okozati kapcsolatra nézve, vagyis világunkban minden jelenség oka és magyarázata szintén természetes. Ez alapvetően kizárja a dualizmus különböző formáit – a naturalista filozófiai irányzatokban a mentális jelenségek teljes mértékben részei a természetnek (vagy ráépülnek a fizikai jelenségekre, vagy egyenesen redukálhatóak azokra). A naturalista ismeretelmélet – az eddigiek alapján már sejthető – empirikus filozófia, amely szerint a világ megismerésének legmegbízhatóbb módja a tudományos módszer (ez nem zár ki a gyakorlatban más, kevésbé megbízható forrásokat), és amely magát a filozófiai gondolkodást is a természetbe helyezi, melynek így nincs megkülönböztetett, független igazságokat feltáró szerepe.
A naturalizált ismeretelmélet egyik klasszikus és máig legnagyobb hatású képviselője Willard Van Orman Quine amerikai filozófus. Az ismeretelmélet központi kérdése talán úgy foglalható össze, hogy „Mi az a tudás?”. Quine naturalista ismeretelmélete szerint ahelyett, hogy megpróbálnánk erre a kérdésre a karosszékből gondolkodva válaszolni, és kritériumokat felállítani a tudás mibenlétére, jobban tesszük, ha azt vizsgáljuk meg, hogy az emberek hogyan gondolkodnak, és hogyan alakítják ki vélekedéseiket.
Az utóbbi időben többirányú, nagy jelentőségű átalakulási folyamat zajlik, elterjedőben van a naturalizmus radikálisabb kezelése, amely azt (mondhatni újra) a filozófia - és egyáltalán az emberi gondolkodás - legfontosabb egyetemes kérdései közé emeli. Íme néhány ok:
- A magyarázatok szerkezetével kapcsolatos kutatások éles választás elé állítanak mindenféle tudás lehetőségével és megnyilvánulási módjával kapcsolatban.
- A naturalizmus új változatai az eddiginél határozottabb - és jogosabb - igénnyel lépnek fel a természettudományoktól hagyományosan távol eső területeken való érvényességre.
- A korábbi megengedő kép ugyanakkor felbátorította a másfajta radikalizmusokat, a naturalizmussal szemben megdöbbentő ellentámadás bontakozott ki, amely nem a természettudományokkal hagyományosan szembeállított területeken (pl. etika, jogfilozófia, stb.) jelentkezik, hanem magának a tudománynak a belső értelmezését kérdőjelezi meg. Ez mindenféle tudományosság megszüntetésével fenyeget.
Richard Carrier történész, kutató, filozófus, író és fordító a naturalizmus egyik ismert szószólója napjainkban. 2006-ban formális vitában, két döntetlen, és két határozottan mellette szóló értékeléssel 6-0-ra nyerte a naturalizmus és a teizmus közötti vitát Tom Wanchick ellen (
Naturalism vs. Theism: The Carrier-Wanchick Debate). A naturalizmus mellett és ellen szóló főbb érveket közérthetően foglalja össze cikkében.
Régóta ismert érv, hogy a tudomány felől indulva a filozófia fontosabb kérdéseihez el sem juthatunk. George Edward Moore óta „naturalista hibának” nevezik az erkölcs és a természet kérdéseinek mindennemű keverését. Egybecseng ezzel Wittgenstein figyelmeztetése a Tractatusban: nem tudunk jóról és rosszról ugyanúgy beszélni, mint a világ észlelt tényeiről. Ez valószínűleg igaz, még akkor is, ha a Tractatus indokait eredeti formájukban nem tesszük a magunkévá. A következőkben mégis amellett fogok érvelni, hogy a naturalizmus, bár lehet, hogy szerénytelen és némileg kívülállók által művelt, ám mégis önálló filozófia. Sajátos, átfogó filozófiai mondanivalója van, ami nem helyettesíti, hanem folytatja és kiteljesíti a „hagyományos” filozófiát éppúgy, mint magát a tudományt, és ezzel a tudás egészén belül egy mélyebb egységet hoz létre és fejez ki (hogy a „hagyományos filozófia” mit jelent, azt itt meg sem kísérlem értelmezni, tekintsünk most minden nem naturalista filozófiát annak).