Posztmodern istenhit
Az istenhívő vallások az ókor óta realisták abban az értelemben, hogy Istent valódi létezőként fogják fel, és segítségével a világra vonatkozó állításokat fogalmaznak meg. Ez mára már gyakorlatilag tarthatatlanná vált, hiszen nem egyeztethető össze világ tudományos és naturalista képével. Néhány radikális keresztény teológus úgy látja, hogy ezért az istenhitnek szakítania kell a metafizikával (azzal, hogy a világ természetéről nyilatkozzon), de mondanivalója megőrzendő, és hasznos spirituális eszköz lehet életünkben a jövőben is. Az ily módon nyert, vallásnak már aligha nevezhető keresztény spiritualitás egyik központi eleme a külső, egyetemes nézőpont, melyet egykor Istennek hívtak.
Jelenleg nincs beküldött tartalom a kategóriában.