Naturalizmus.hu

A naturalista természetfilozófia (naturalista metafizika) azt jelenti, hogy az ember és így az emberi gondolkodás is teljes mértékben része a természetnek. Ha pedig része a természetnek, akkor a tudományoknak van róla mondanivalója – és valóban, a kísérleti pszichológia és a modern kognitív tudományok sok érdekes jelenségre derítettek már fényt az emberi gondolkodással kapcsolatban. Mindez hatással van magára a filozófiai gondolkodásra is, ahol a naturalizmus azt az átfogó áramlatot nevezi meg, amelyik a filozófiát nem tekinti egy kitüntetett, első, minden mást igazoló tevékenységnek, hanem azt a tudományokkal párhuzamos emberi vállalkozásként szemléli, amelyik a tudomány legújabb eredményeit is felhasználja. (a naturalizmus ilyen értelmű használata nem összekeverendő magával a naturalista természetfilozófiával)

Ennek a filozófiának az ismeretelmélet terén történő alkalmazását naturalizált episztemológiának hívjuk, és egyik klasszikus és máig legnagyobb hatású képviselője Willard Van Orman Quine amerikai filozófus. Az ismeretelmélet központi kérdése talán úgy foglalható össze, hogy „Mi az a tudás?”. Quine naturalista ismeretelmélete szerint ahelyett, hogy megpróbálnánk erre a kérdésre a karosszékből gondolkodva válaszolni, és kritériumokat felállítani a tudás mibenlétére, jobban tesszük, ha azt vizsgáljuk meg, hogy az emberek hogyan gondolkodnak, és hogyan alakítják ki vélekedéseiket. Az ismeretelmélet értelmes programját ezzel a pszichológia (ma azt mondanánk: a kognitív tudományok) egyik fejezeteként értelmezi. Ezt a nézetet az eliminativista jelzővel illethetjük, mivel a tradicionális (normatív) ismeretelmélet létjogosultságát kérdőjelezi meg. Quine „követői”, a naturalizált ismeretelmélet modern képviselői ennél általában visszafogottabb állásponton vannak, és későbbi írásaiban maga Quine is enyhített ezen a kijelentésen. A korszerű szemlélet szerint kooperatív vállalkozásról beszélhetünk a tradicionális ismeretelmélet és a kognitív tudományok között: a hagyományos kérdések (mi számít tudásnak) értelmesek és érdekesek, de vizsgálataink során érdemes figyelembe venni az emberi elmére vonatkozó ismereteinket (például, hogy kialakulása egy evolúciós folyamat eredménye, vagy azt, hogy hogyan viselkedünk bizonyos szituációkban).

Quine ismeretelméleti munkái

Az empirizmus két dogmája, 1951 – már itt tetten érhető a naturalista hozzáállás, bár ennek a cikknek a fókusza még egészen más:
„A mi ún. tudásunk vagy vélekedéseink totalitása a geográfia és a történelem legmellékesebb adataitól az elemi fizika vagy még a tiszta matematika és logika legmélyebb törvényeiig is, egy ember-csinálta szövedék, amely a tapasztalattal csak a peremek mentén érintkezik. Vagy -- megváltoztatva a képet --, a tudomány egésze hasonló egy erőtérhez, aminek a határfeltételeit a tapasztalat adja. A tapasztalattal a széleken történő összeütközés az erőtér belsejében új rendet hoz létre; kijelentéseink igazságértéke új eloszlást nyer. Bizonyos állítások újraértékelése maga után vonja mások újraértékelését is, mivel ezek logikailag kapcsolódnak egymáshoz; a logikai törvények pedig egyszerűen úgy léteznek, mint a rendszer bizonyos további állításai, mint a „tér" bizonyos további elemei. Átértékelvén egy állítást, át kell értékelnünk másokat is, amelyek logikai kapcsolatban lehetnek az előzőekkel, vagy ők maguk lehetnek logikai kapcsolatok állításai.”

Naturalizált ismeretelmélet, 1969 – az alapmű, a naturalizált ismeretelméletét meghirdetése:
„Én azonban azt gondolom, hogy hasznosabb lenne inkább azt mondani, hogy az ismeretelmélet folytatódik, jóllehet új környezetben és tisztázott státuszban. Az ismeretelmélet, vagy valami hasonló, egyszerűen a pszichológia, és ezáltal a természettudomány egyik fejezeteként találja meg a helyét. Természeti jelenséget tanulmányoz, jelesül a fizikai emberi lényt. Az emberi lény bizonyos kísérletileg ellenőrzött bemenetet kap - például bizonyos sugárzási mintákat meghatározott frekvenciákon - és idővel kimenetként előáll a háromdimenziós külvilágnak és történetének leírásával. A szerény bemenet és a bőséges kimenet közötti viszonyt pontosan azon okokból tanulmányozzuk, amelyek az ismeretelméleti vizsgálódásokat mindig is motiválták. Jelesül, hogy megtudjuk: hogyan viszonyul a bizonyíték az elmélethez, és hogy hogyan lépi túl a természetről alkotott elméletünk az elérhető bizonyítékokat.”

Természeti fajták, 1969 – Az általánosítást, vagyis az indukció folyamatát, és a minden általánosítás alapjául szolgáló hasonlóság fogalmunkat vizsgálja Quine:
„E ponton hadd mondjam meg, hogy nem hatnak rám azok a kifogások, amelyek szerint jómagam is induktív általánosításokat használok – Darwinéit és másokéit –, hogy az indukciót igazoljam, és így az okoskodás körben forog. Azért nem hatnak rám, mert álláspontom naturalista; a filozófiát nem a tudományhoz szükséges a priori előtanulmánynak vagy alapozásnak tekintem, hanem a tudománnyal egységben álló vállalkozásnak. A filozófiát és a tudományt egyazon hajó utasainak tekintem, mégpedig egy olyan hajóénak, amelyet, hogy – szokásom szerint – felidézzem Neurath hasonlatát, csak a nyílt tengeren építhetünk át, miközben benne utazunk. Nincs külső kilátópont vagy első filozófia. Minden tudományos eredmény és minden tudományos sejtés, amely jelenleg kézenfekvőnek tűnik, nézetem szerint éppolyan üdvözlendő a filozófiában, mint másutt.”

The nature of natural knowledge, 1975 – Ez a fontos ismeretelméleti írása még semmilyen formában nem olvasható magyarul, és angolul, online sem elérhető.

Quine-tól magyarul olvashatóak még válogatott tanulmányok „A tapasztalattól a tudományig” című kötetben (Osiris kiadó, 2002, ISBN: 963 389 285 6), bár ezek fókusza nem az ismeretelmélet.

Ropian